~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

// Kezdőlap

...

2014.01.04. 09:39, Fanni

Sajnálom, nem megy... 

Kelly a Microsoft Store megnyitóján

2013.11.10. 17:42, Fanni

Ahogy azt már megszokhattuk, Kelly gyakori vendége a Microsoft boltjainak megnyitóján. :D Legutóbb sem volt ez másképp, így kedvencünk ingyenes koncertet adott, ennek köszönhetően sokan találkozhattak vele ezúttal Kanadában. 

A koncerten először énekelte el karácsonyi albumának első kislemezes dalát, az Underneath The Tree-t!

Dallista:

Behind These Hazel Eyes
Catch My Breath
Already Gone 
Because Of You 
Since U Been Gone
Underneath The Tree
Mr. Know It All 
Stronger (What Doesn’t Kill You)
Dark Side
Don’t You Wanna Stay
I Forgive You
My Life Would Suck Without You
Walk Away
You Love Me

Képek:

   

"Wrapped In Red" az eladási listák élén

2013.11.10. 17:31, Fanni

Kelly karácsonyi albuma, a Wrapped In Red a harmadik helyen debütált az eladási listákon; az USÁ-ban már 70,008-at adtak el belőle.

Csupán az Arcade Fire “Reflektor” c. albuma (139,482) és Katy Perry "Prism"-je (94,330) utasította maga mögé a listán. 

Kelly a CMA Awards-on

2013.11.10. 17:17, Fanni

Hűha, jól lemaradtam a frissítésekkel, ne haragudjatok. :S Itt az ideje, hogy pótoljam, ami elmaradt.

Kelly-t még korábban CMA-ra jelölték, a díjátadó pedig most szerdán került megrendezésre. 

Az első dolog, amit megemlítenék, hogy ő volt az, aki bejelenthette az "Év Férfi Vokalistája" kategória győztesét, s nem is titkolta örömét, ugyanis az egyik barátja, Blake Shelton vitte a díjat. 

Kedvencünk ezen kívül két kategóriában is jelölve volt, de sajnos egyiket sem nyerte el. Az egyik, az "Év Zenei Eseménye" Tim McGraw-é és Taylor Swifté lett, a másik, az "Év Női Vokalistája" pedig Miranda Lemberté lett (videó a bejelentéséről). 

Képek a eseményről:

   

Tumblr oldal

2013.11.04. 20:01, Fanni

Még a zárás előtt felvetettem az ötletet egy Kelly Clarksonos tumblr oldalról és ezt szavazásra is bocsátottam, aminek egyértelmű igen lett az eredménye. Így hát létre is hoztam ezt az oldalt, az alábbi képre kattintva eléritek. 

Még nincs rajta túl sok post, de ez nem marad így sokáig. (:

Fotósorozat az új albumhoz

2013.11.04. 18:36, Fanni

Íme a Wrapped In Red albumhoz készült gyönyörű promóciós fotósorozat, melyet Jeremy Cowart készített Kellyről. 

   

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre